Turos Lóránd

Turos Lóránd
EP-képviselőjelölt

Közel 25 éve tevékenykedem a szatmári közéletben: előbb az akkori Samtel rádió magyar nyelvű adásának a műsorvezetőjeként, majd a Szatmári Friss Újság riportereként. 2005-ben én vetettem fel egy magyar nyelvű rádió elindításának az ötletét, majd el is indítottuk az azóta is piacvezető City Rádiót. 2012-ben lettem a Román Audiovizuális Tanács (CNA) tagja. Bukarestben számtalan esetben megtapasztalhattam, hogy mennyi támadásnak van kitéve a romániai magyar közösség. Az is előfordult, hogy egy szatmárnémeti televízióra szabtunk ki büntetést, mivel az előző polgármester élő adásban sértegette a szatmári magyarokat. Itt tapasztalhattam először, miért is annyira fontos az erős magyar érdekképviselet parlamenti szinten is. Meggyőződésem, hogy egy megválasztott szenátornak elsősorban nem a médiaszereplésekre kell odafigyelnie, hanem arra a munkára, amellyel a szavazók megbízták. A parlamenti munka pedig igen összetett, nem csak a nyilvános vitákról szól, hanem rengeteg szakmai, bizottsági munka van mögötte. A RMDSZ által készített törvénytervezetek és javaslatok jelentős részének a kidolgozásában részt vettem, így volt munka bőven a négy év alatt, a költségvetéstervezetek vitája során pedig minden évben olyan módosításokat terjesztettünk elő, amelyek által jelentős fejlesztési összegekhez jutott Szatmár megye.

Híreink
a Social médiában

Tudj meg többet az aktualitásokról
  • A parajdiak mellett álltunk a mai tüntetésen is. A mi dolgunk, hogy nyomást gyakoroljunk az államra: a munkálatoknak gyorsan kell haladniuk, a felelősöket el kell számoltatni!

    A parajdiak mellett álltunk a mai tüntetésen is. A mi dolgunk, hogy nyomást gyakoroljunk az államra: a munkálatoknak gyorsan kell haladniuk, a felelősöket el kell számoltatni!

    Megnyitás
  • A helyi adókból begyűlt pénz idén is a helyi kulturális életet gazdagítja. Ez az RMDSZ kormányzati munkája. ✅

    A helyi adókból begyűlt pénz idén is a helyi kulturális életet gazdagítja. Ez az RMDSZ kormányzati munkája. ✅

    Megnyitás
  • Megvédtük a bölcsődeépítési programot! A nehéz idők ellenére is folytatjuk az új bölcsődék építését a kormányban.

    Megvédtük a bölcsődeépítési programot! A nehéz idők ellenére is folytatjuk az új bölcsődék építését a kormányban.

    Megnyitás
  • Sok kicsi sokra megy, és a legjobb helyre kerül. Adományozz, támogasd a parajdi családokat! 📍 segitsparajdon.ro

    Sok kicsi sokra megy, és a legjobb helyre kerül. Adományozz, támogasd a parajdi családokat! 📍 segitsparajdon.ro

    Megnyitás
  • Július 1-jéig kellett volna megépíteniük Parajdon a Korond-patak ideiglenes elvezetését, de a munka nincs elvégezve, késésben vannak. Amikor vészhelyzet van, minden perc számít. A Salrom és a vízügyi hatóság vezetőinek menniük kell – most!

    Július 1-jéig kellett volna megépíteniük Parajdon a Korond-patak ideiglenes elvezetését, de a munka nincs elvégezve, késésben vannak. Amikor vészhelyzet van, minden perc számít. A Salrom és a vízügyi hatóság vezetőinek menniük kell – most!

    Megnyitás
  • Demjén Ferenc Parajd mellett áll.
Ő is azt üzeni: ha tudsz, segíts a parajdiaknak, hiszen minden lej, forint, euró számít!
👉 https://segitsparajdon.ro/

    Demjén Ferenc Parajd mellett áll. Ő is azt üzeni: ha tudsz, segíts a parajdiaknak, hiszen minden lej, forint, euró számít! 👉 https://segitsparajdon.ro/

    Megnyitás
  • Nem hagyjuk magukra a Maros megyeieket❗️

    Nem hagyjuk magukra a Maros megyeieket❗️

    Megnyitás
  • Nehéz időszak következik, nekünk pedig az a feladatunk, hogy megvédjük az embereket.

    Nehéz időszak következik, nekünk pedig az a feladatunk, hogy megvédjük az embereket.

    Megnyitás