Szőlősi Sanda

Szőlősi Sanda
Polgármesterjelölt

Szőllősi Sanda vagyok, és azért jelentkezem polgármesterjelöltnek Magyargorbó községben, mert eljött az idő, hogy végre meghalljuk a községben élő emberek hangját.

Ők azok, akik nap mint nap látják és tapasztalják, hogy miből van hiány. Az eddigi községvezetés azonban nem volt hajlandó meghallgatni kéréseiket. Magyargorbó azon kevés községek közé tartozik Kolozs megyében, ahol még mindig nincs városi buszjárat és befejezett, működő csatornarendszer.

Június 9. a nap, amikor mindez megváltozhat. Fogjunk össze, mert együtt győzni fogunk.

Amennyiben megtisztelnek bizalmukkal és szavazatukkal, azért fogok dolgozni, hogy községünk élhetőbb hely legyen mindannyiunk számára.

Amíg olyan ember vezeti a községet, akinek csak a saját érdeke számít, nem fogunk fejlődni. Június 9-én arról döntünk, hogy egy helyben toporgunk tovább, vagy felzárkózunk a többi, fejlődő Kolozs megyei községhez. Én ezért fogok dolgozni, és ehhez kérem az Önök támogatását is a június 9-ei önkormányzati választásokon.

Híreink
a Social médiában

Tudj meg többet az aktualitásokról
  • A humoristáknak elege lett abból, hogy túl sok a rossz vicc Bukarestben 😅, hát nekiláttak ők is politizálni. Fogadjátok szeretettel az Állami StandUp sorozatot!

    A humoristáknak elege lett abból, hogy túl sok a rossz vicc Bukarestben 😅, hát nekiláttak ők is politizálni. Fogadjátok szeretettel az Állami StandUp sorozatot!

    Megnyitás
  • #október23

    #október23

    Megnyitás
  • Un poet în slujba țării

    Un poet în slujba țării

    Megnyitás
  • A humoristáknak elege lett abból, hogy túl sok a rossz vicc Bukarestben 😅, hát nekiláttak ők is politizálni. Fogadjátok szeretettel az Állami StandUp sorozatot a Góbékkal, András Előddel és György Botival! Figyelem‼ Papírt húzni és sorba állni kötelező!

    A humoristáknak elege lett abból, hogy túl sok a rossz vicc Bukarestben 😅, hát nekiláttak ők is politizálni. Fogadjátok szeretettel az Állami StandUp sorozatot a Góbékkal, András Előddel és György Botival! Figyelem‼ Papírt húzni és sorba állni kötelező!

    Megnyitás
  • A november 24-i elnökválasztáson az egyedüli értelmes választás Kelemen Hunor.
.
.
 #GyőzzönAJózanÉsz #november24

    A november 24-i elnökválasztáson az egyedüli értelmes választás Kelemen Hunor. . . #GyőzzönAJózanÉsz #november24

    Megnyitás
  • #alegevocearațiunii

    #alegevocearațiunii

    Megnyitás
  • Az új cégbírósági rendszer akadály. Nem könnyíti a vállalkozók életét, sőt megnehezíti azt. Hol marad a józan ész?
#GyőzzönAJózanÉsz

    Az új cégbírósági rendszer akadály. Nem könnyíti a vállalkozók életét, sőt megnehezíti azt. Hol marad a józan ész? #GyőzzönAJózanÉsz

    Megnyitás
  • Nem engedhetjük meg, hogy munkahelyek szűnjenek meg, cégek menjenek csődbe az állam felelőtlensége miatt. 
.
.
 #GyőzzönAJózanÉsz #november24

    Nem engedhetjük meg, hogy munkahelyek szűnjenek meg, cégek menjenek csődbe az állam felelőtlensége miatt. . . #GyőzzönAJózanÉsz #november24

    Megnyitás