Sinka Arnold

Sinka Arnold
EP-képviselőjelölt
Megyei tanácsosjelölt

Az Udvarhelyszéki RMDSZ-szervezet ügyvezető elnöke vagyok, 2020 óta Hargita megyei tanácsosként tevékenykedem, 2012-2020 között Székelyudvarhelyen voltam önkormányzati képviselő. 2023 óta SZKT-tag vagyok. 

Jártas vagyok mind a helyi, mind a megyei szintű közigazgatásban. Meggyőződésem, hogy csak kitartó munkával, csapatban lehet haladni és eredményeket elérni. 

Szakterületem a vidékfejlesztés. 2018-tól a Mangalicatenyésztők Egyesületének alelnöke vagyok és a Székely Gazdaszervezetek Egyesületének szaktanácsadója. Jó rálátásom van a helyi gazdálkodás kihívásaira, a gazdákkal való személyes kapcsolattartás hozzásegített problémáik feltérképezéséhez, amelyekre mindig igyekszem megoldásokat találni és integrációkat javasolni az összefogásra. 

2005-2011 között a Gyulafehérvári Caritas székelyudvarhelyi kirendeltségén voltam munkapontvezető,  majd 2011- 2018 között vidékfejlesztéssel foglalkoztam az Agro-caritas égisze alatt. Caritasos időszakom alatt mesteriztem mentálhigiéniából, hogy szakemberként tudjak segítséget nyújtani intézményes keretek között a szociális problémákra. Sikerült elindítani olyan segítő programokat, amelyekkel pozitív irányú változásokat értünk el.

Híreink
a Social médiában

Tudj meg többet az aktualitásokról
  • A szélsőségekkel szemben a legjobb védelem a stabil parlamenti jelenlét.

    A szélsőségekkel szemben a legjobb védelem a stabil parlamenti jelenlét.

    Megnyitás
  • A gazdasági növekedés a felelős állammal kezdődik. Elég a felelőtlen költekezésből!

    A gazdasági növekedés a felelős állammal kezdődik. Elég a felelőtlen költekezésből!

    Megnyitás
  • Szijjártó Péter: az RMDSZ-esek felkészültek, eredményesek – ezt büszkeséggel hallom vissza a román politikusoktól is.

    Szijjártó Péter: az RMDSZ-esek felkészültek, eredményesek – ezt büszkeséggel hallom vissza a román politikusoktól is.

    Megnyitás
  • Rólunk ír a Guardian!
A brit napilap szerint Románia mára a világ egyik leghatékonyabb visszaváltási rendszerét működteti, ez Tánczos Barna és az RMDSZ közös eredménye. Mindössze két év alatt sikerült 90% fölé emelni a visszaváltási arányt, és több mint 7,5 milliárd palack került vissza a körforgásba. Ezek már nem szennyezik a folyókat, erdőket és városainkat.

    Rólunk ír a Guardian! A brit napilap szerint Románia mára a világ egyik leghatékonyabb visszaváltási rendszerét működteti, ez Tánczos Barna és az RMDSZ közös eredménye. Mindössze két év alatt sikerült 90% fölé emelni a visszaváltási arányt, és több mint 7,5 milliárd palack került vissza a körforgásba. Ezek már nem szennyezik a folyókat, erdőket és városainkat.

    Megnyitás
  • Áldott adventi várakozást!

    Áldott adventi várakozást!

    Megnyitás
  • 🧑‍🏫 A tanárok jelentkezését december 15-ig várjuk.  📌 Részletek az első kommentben 👇

    🧑‍🏫 A tanárok jelentkezését december 15-ig várjuk. 📌 Részletek az első kommentben 👇

    Megnyitás
  • Nincs többet tabu téma, megvédjük a bántalmazott nőket!

    Nincs többet tabu téma, megvédjük a bántalmazott nőket!

    Megnyitás
  • ✏ Az összeg már péntektől levásárolható. Add tovább a hírt másoknak is! Részletek kommentben 👇

    ✏ Az összeg már péntektől levásárolható. Add tovább a hírt másoknak is! Részletek kommentben 👇

    Megnyitás