Márk Endre Dezső

Márk Endre Dezső
Polgármesterjelölt

2020-ban a szászrégeniek bizalmat szavaztak nekem, és egyben lehetőséget kínáltak, hogy polgármesterként bebizonyítsam, városunkban is lehet jelentős változásokat elérni.

Megalapozott célokat tűztem ki és folyamatosan ezekért dolgoztam. Sokszor szoktam mondani, hogy az ezer mérföldes út is egyetlen lépéssel kezdődik. Úgy gondolom, hogy sikerült megtenni az első lépést és Szászrégent egy olyan irányba helyezni, amely egy modern kisváros koncepciójának megvalósításához vezet. Nem állunk meg, hisz rengeteg munka és terv áll még előttünk.

Az elmúlt 3,5 év elegendő volt arra, hogy megmutassuk, közös erővel minden lehetséges.Ezért úgy döntöttem indulok egy újabb polgármesteri mandátumért, hogy tovább haladhassunk a helyes úton. Együtt és közösen a szászrégeniekkel.

Családom egyszerűségének és szorgalmának példáját követve, tovább szeretném képviselni kellő tisztelettel a szászrégeni közösséget, megőrizni városunk örökségét, majd sértetlenül továbbadni az utókornak.

Híreink
a Social médiában

Tudj meg többet az aktualitásokról
  • Együtt óvjuk, építjük a szülőföldünket!

    Együtt óvjuk, építjük a szülőföldünket!

    Megnyitás
  • Azért dolgozunk, hogy jó legyen itthon élni, családot alapítani és jövőt építeni.

    Azért dolgozunk, hogy jó legyen itthon élni, családot alapítani és jövőt építeni.

    Megnyitás
  • Munkával, kitartással, közösségben épül a jövő Székelyföldön és Erdélyben.
Gyulakután egy új bölcsődét 👶, Szovátán egy új uszodát 🏊 adtunk át.
Nehéz időszakot élünk sok lemondással, de egy dolog biztos: napról napra élhetőbbé, otthonosabbá tesszük a szülőföldünket. 💚

    Munkával, kitartással, közösségben épül a jövő Székelyföldön és Erdélyben. Gyulakután egy új bölcsődét 👶, Szovátán egy új uszodát 🏊 adtunk át. Nehéz időszakot élünk sok lemondással, de egy dolog biztos: napról napra élhetőbbé, otthonosabbá tesszük a szülőföldünket. 💚

    Megnyitás
  • A szeretetet sokféleképpen lehet kifejezni. ❤️ Úgy is, hogy emlékeztetünk: bárhová vezetett az utad, Erdélyben mindig hazavárunk!

    A szeretetet sokféleképpen lehet kifejezni. ❤️ Úgy is, hogy emlékeztetünk: bárhová vezetett az utad, Erdélyben mindig hazavárunk!

    Megnyitás
  • Év végén nem marad kifizetetlen számla a beruházásoknál. Ilyen még sosem volt. ✅ Ez az RMDSZ munkája.

    Év végén nem marad kifizetetlen számla a beruházásoknál. Ilyen még sosem volt. ✅ Ez az RMDSZ munkája.

    Megnyitás
  • 🎉 Megjelent a 60plusz első lapszáma! 🎉
Erdély első olyan magazinja, amely teljes egészében a szépkorúak világára figyel, és az idősebb nemzedék történeteit, bölcsességét állítja a középpontba. A magazint Erdély-szerte nagy példányszámban terjesztjük, hogy mindenhová eljusson. Célunk, hogy családon belül körbejárjon, és beszélgetéseket indítson el nemzedékek között. 💛
📬 A negyedévente megjelenő magazin ingyenes, keressék a helyi RMDSZ-irodákban és eseményeken!

    🎉 Megjelent a 60plusz első lapszáma! 🎉 Erdély első olyan magazinja, amely teljes egészében a szépkorúak világára figyel, és az idősebb nemzedék történeteit, bölcsességét állítja a középpontba. A magazint Erdély-szerte nagy példányszámban terjesztjük, hogy mindenhová eljusson. Célunk, hogy családon belül körbejárjon, és beszélgetéseket indítson el nemzedékek között. 💛 📬 A negyedévente megjelenő magazin ingyenes, keressék a helyi RMDSZ-irodákban és eseményeken!

    Megnyitás
  • Az ország nem játszótér!

    Az ország nem játszótér!

    Megnyitás
  • Törvénytervezetet nyújtottunk be a kilövési kvóta megduplázásáról.

    Törvénytervezetet nyújtottunk be a kilövési kvóta megduplázásáról.

    Megnyitás