Demeter Mária

Demeter Mária
Helyi tanácsosjelölt

Híreink
a Social médiában

Tudj meg többet az aktualitásokról
  • 🔴 Sajtótájékoztató élőben Kolozsvárról

    🔴 Sajtótájékoztató élőben Kolozsvárról

    Megnyitás
  • Köszönjük mindenkinek! Csak együtt sikerülhetett!

    Köszönjük mindenkinek! Csak együtt sikerülhetett!

    Megnyitás
  • Kelemen Hunor: Nagyon büszke vagyok a romániai magyar közösségre!
Egy nehéz pillanatban, rekordmagas részvétel mellett bizonyítottuk, hogy erős, szolidáris közösség vagyunk. Felelősséget tudunk vállalni egymásért és az ország jövőjéért. 
Az már biztos, hogy több mint félmillió szavazatot kaptunk. Meg kell várnunk a szavazatszámlálás eredményét, de ez mindenképp erős magyar képviseletet jelent Bukarestben.
Ma este a szó a köszöneté.
Köszönet mindazoknak, akik a legnehezebb és a legsötétebb pillanatokban is kitartottak mellettünk!
Köszönet azoknak, akik évek óta nem szavaztak, de megértették, hogy nagy veszély leselkedik közösségünkre!
Köszönet a Románia határain kívül élőknek, hogy a szülőföldön élő honfitársaikért felelősséget vállaltak!
Köszönet az erdélyi megyéknek! Büszke vagyok Hargita, Kovászna, Maros, Kolozs, Szilágy, Bihar, Szatmár megyékre. Részvétel szempontjából mind az élvonalban vannak, és ez azt mutatja, hogy nehéz pillanatokban a magyar emberek megmozdulnak és összefognak. 
Köszönöm a képviselő- és szenátorjelölteknek, önkormányzati vezetőinknek, a kampánystáboknak és az önkénteseknek. Nélkületek nem sikerült volna!

    Kelemen Hunor: Nagyon büszke vagyok a romániai magyar közösségre! Egy nehéz pillanatban, rekordmagas részvétel mellett bizonyítottuk, hogy erős, szolidáris közösség vagyunk. Felelősséget tudunk vállalni egymásért és az ország jövőjéért. Az már biztos, hogy több mint félmillió szavazatot kaptunk. Meg kell várnunk a szavazatszámlálás eredményét, de ez mindenképp erős magyar képviseletet jelent Bukarestben. Ma este a szó a köszöneté. Köszönet mindazoknak, akik a legnehezebb és a legsötétebb pillanatokban is kitartottak mellettünk! Köszönet azoknak, akik évek óta nem szavaztak, de megértették, hogy nagy veszély leselkedik közösségünkre! Köszönet a Románia határain kívül élőknek, hogy a szülőföldön élő honfitársaikért felelősséget vállaltak! Köszönet az erdélyi megyéknek! Büszke vagyok Hargita, Kovászna, Maros, Kolozs, Szilágy, Bihar, Szatmár megyékre. Részvétel szempontjából mind az élvonalban vannak, és ez azt mutatja, hogy nehéz pillanatokban a magyar emberek megmozdulnak és összefognak. Köszönöm a képviselő- és szenátorjelölteknek, önkormányzati vezetőinknek, a kampánystáboknak és az önkénteseknek. Nélkületek nem sikerült volna!

    Megnyitás
  • Köszönjük a bizalmat! Élőben Kolozsvárról.

    Köszönjük a bizalmat! Élőben Kolozsvárról.

    Megnyitás
  • Az utolsó órában vagyunk. Húzzunk bele, menjünk szavazni!

    Az utolsó órában vagyunk. Húzzunk bele, menjünk szavazni!

    Megnyitás
  • Kevesebb mint 3 óra maradt a választásból, most kell belehúzni mindannyiunknak! Add tovább!

    Kevesebb mint 3 óra maradt a választásból, most kell belehúzni mindannyiunknak! Add tovább!

    Megnyitás
  • A következő órák kritikusak! Nagyon fontos, hogy a magyar közösség minden tartalékát mozgósítsa, menjenek szavazni!

    A következő órák kritikusak! Nagyon fontos, hogy a magyar közösség minden tartalékát mozgósítsa, menjenek szavazni!

    Megnyitás
  • A következő órák kritikusak! Nagyon fontos, hogy a magyar közösség minden tartalékát mozgósítsa, menjenek szavazni!#szavazz

    A következő órák kritikusak! Nagyon fontos, hogy a magyar közösség minden tartalékát mozgósítsa, menjenek szavazni!#szavazz

    Megnyitás